Cuki Bagoly

Fendi 2017-es táska kollekció

2016. június 04. - Cuki Bagoly

Megszokhattuk már, hogy a divat szakmában a naptár nem a megszokott rendben jár, hanem legalább egy fél évet siet. Épp beléptünk a nyárba, de a Fendi már a 2017-es kollekcióját mutatta be a minap. Kíváncsiak vagytok rá?

fendi.jpg

A divat naptár előre jár

Lehet ugyan, hogy csak most kezdődik a nyár, de a divat világában már a 2017-et írjuk. Az 1925-ben alapított olasz Fendi, akit 1965 óta Karl Lagerfeld neve fémjelez talán elsőként mutatta be az új, jövő évre szánt táska kollekcióját. Találhatunk közte számos ismert fazont, megújult a Peekaboo, a Dotcom, a 2Jours, és nem mellesleg a By The Way is.

A Louis Vuitton cégcsoport tagja nem hazudtolja meg önmagát. Érkezik két teljesen új modell is, melyek – Karl Lagerfeld más márkáiban már előszeretettel használt – láncos pánt megoldást kaptak. Elnézve az új modelleket az árak sem lesznek alacsonyabbak majd, mint idén. De nem kell félni, hogy egy szép Fendi darabért ne adnák meg a törzsvevők a 2000-10000 dollárt, vagyis a 2-3 millió forintot is.

Nézd meg az összes új modellt:
forrás: [link]

Blog ajánló: a táskák világa

A bejegyzés trackback címe:

https://cukibagoly.blog.hu/api/trackback/id/tr798773510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.